2017. október 25., szerda

'visszaemlékezés' A nagy találkozás

Barátnőmmel szombat reggel indultunk Pestre. Délelőtt átvettük a szállást és neki is láttunk a városnak hátha lesz most talán olyan szerencsénk, hogy a fiúkba botlunk.
Közel a Szent Gellért térhez volt a szállásunk, így bíztunk benne, hogy a srácok is ezen a környéken fognak mozogni. És mit ad isten erre is voltak.


A Szabadság hídon közlekedve mentünk át a pesti részre. Volt olyan szerencsénk, hogy az átkelés után 20 perccel később Jaejin is átkelt a hídon, amit volt olyan rendes és megosztott velünk instagram fiókján keresztül. Csak enyhén szólva voltunk mérgesek....






A Parlamentnél várakoztunk, hátha felbukkannak, de nem jártunk sok sikerrel.


Azonban várakozás közben folyamaton nézegettük a fiúk instagram fiókjait, hátha megtudjuk merre is vannak.
És egyszer csak Hongki életjelet adott magáról. 



A Váci utcán tartózkodott.
Nekünk se kellett több, villamosra pattantunk és a kávézó irányába vettük az irányt.
Mikor megérkeztünk feltűnt, hogy  nem csak mi keressük erre Hongkit, hanem jó pár Primadonna is erre tévedett. Azonban nem volt az étteremben. A gyorsan jött csalódottságot hamar öröm váltotta fel, mivel a keresett személy visszatért asztalához. (Valószínű, hogy wc-n vagy dohányozni volt.)
Nem tudom szavakba foglalni milyen érzés volt látni azt az embert akit már évek óta szeretek és tisztelek. Még mindig kiráz a hideg ha belegondolok, hogy milyen közel is voltam hozzá.
Egy gondolat után azonban úgy döntöttünk be ülünk mi is a kávézóba, nem akartunk túl feltűnőek maradni. Bár Hongki sem ostoba, tudta, hogy sok rajongó van körülötte.
Az egyik asztaltól mi szépen, "csendben" próbáltuk figyelni.




Nagyon jó volt nézni, milyen jóízűen eszik és mellé kortyolgatta a kis sörét is. 
Édes kis baba arca van, túlontúl tökéletes és gyönyörű. Teljesen elolvadtunk tőle. 

Az ebéd után a Váci utcán sétálgatott, betért a Playersroom-ba, majd mi kicsit elvesztettük a nyomát de az egyik utca részben ismét meglátogattuk. Épp akkor vásárolgatott a Nike-ban. 
Az üzletből kijövet egy fan ment oda hozzá aki képet szeretett volna csinálni vele, de a biztonsági őr nem engedte ezt. Egy kisebb bokorhoz mentek oda ahol Hongki rágyújthatott. 
Mi eddig követtük őt. Sajnos a fáradság és az éhség elkezdett emészteni minket.
A posztjaiból kiindulva sokáig elidőzött még a Váci utcában. Ráadásul voltak azért olyan szerencsés rajongók akik tényleg készíthettek vele képet. Kicsit evett minket a féltékenység, de hogy már az megadatott hogy lássuk, nemhogy egy kávézóban még ugyan úgy sört is igyunk, csak hab volt a tortán.

Visszatérve a szállásra láttuk, hogy a többiek is nagyon jól érezték magukat. Jaejin Jonghoon-nal, Minhwan pedig Seunghyun-nal fedezte fel Budapestet.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése