Sárga csillaggal jelöltem meg, hogy nagyjából hol is álltunk.
Sajnos ez a hely addig volt jó míg akik előttünk voltak fel nem keltek a kezdés előtt olyan 10 perccel.
Addig tökéletes rálátásunk volt a színpadra.
Sajnos nem éreztük azt a hatalmas berobbanós kezdést amit csináltak, mivel örültem, hogy a kivetítőt sikerült valamennyire látnom.
Sokan voltak körülöttünk, sőt rengetegen és mindenki próbált még előrébb jutni. Akik előttem voltak mindenkinek a keze fenn volt, vagy az army bombját tartotta, vagy pedig a telefonját.
Az Idol-al kezdődött a koncert. Amennyit láttam belőle átjött az a nagyszerű érzés, hogy igen a fiúk itt vannak és ott táncolnak előttem.
Csodálatosak voltak. Gyönyörűek mint mindig.
Azonban az feltűnt, hogy Jungkook nem táncol.
A dal után bemutatkoztak a srácok.(A legutolsó blogbejegyzésben lesznek majd a videók amiket a koncin készítettem.)
RM elmondta, hogy Jungkook ma sem fog táncolni a boka sérülése miatt. Kicsit elkenődtünk emiatt, főleg barátnőm, mivel neki JK az ultimate biasa. De ott volt! Hallhattuk őt is énekelni, meg azért ugrabugrált ő is.♥
A Save Me következett aminek a végén az I'm Fine-t kezdték el előadni.
Nagyon ügyesen mozogtak, a koreó is jó volt, még úgy is, hogy JK nem táncolt. Azokban a dalokban ahol volt koreó ő végig ült valahol a színpad egyik felén.(Vagy a bal oldalon vagy a jobbon.)
Kövi szám a Magic Shop volt. Itt már előre jöttek a színpadon. Valamennyire mi is láttuk őket a kivetítő nélkül is, csak a sok kéz, army bomb és telefon volt zavaró tényező.
Jungkook és J-Hope VCR-je következett és ezáltal meg is tudtuk, hogy kik kezdik a szóló számokat.
J-Hope Just Dance számát eddig annyira nem kedveltem. De hogy hallottam élőben megtetszett.
Direkt nem nézegettem az előző koncertekről felvételeket, nem akartam megtudni, hogy mi vár majd rám és kellemeset csalódtam. Annyira jó volt látni ahogy J-Hope előadta a számát. Ahogyan táncolt.....ahw nagyon jó volt.
J-Hope után egyből Jungkook következett.
Az Euphoria csodálatos volt. Csak azt sajnáltuk, hogy JK nem táncolt. A hangja azonban varázslatos volt.
Itt már nagyon elegünk lett a tömegből. Szó szerint nem láttam semmit. Csak a telefonomat amivel próbáltam videózni.
A végén azonnal hátrább is mentünk.
A szürke csillaggal jelöltem be, hogy hova mentünk.
És hirtelen mindent láttunk. A színpad elejét és ha hátul táncoltak azt is ha kicsit ágaskodtunk. De a kivetítőt is tisztán. (A videókon látszik is majd a
különbség.)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése