2018. október 23., kedd

'visszaemlékezés' A koncert 3.

Nagyon megbántuk, hogy nem azonnal mentünk hátrébb a tömegben.
Tényleg mindent tisztán láttunk.
Az I Need U és a Run-t már élvezni tudtuk. 
Végig tudtuk ugrálni a dalokat a srácokkal, énekelni és csápolni úgy, hogy mi se zavarjunk vele másokat.

Jimin és RM VCR-je következett ami hihetetlenül cuki volt.

És következett az egyik olyan dal amit a leges legjobban vártam...Jimin szólója!

Ez volt az egyetlen olyan dal amit végig felvettem videóra.
Annyira tökéletes volt, hogy szavakkal el sem tudom mondani. Végig bőgtem a dalt!
Fel sem tudtam fogni, de még a mai napig sem, hogy életem értelme ott énekelte és táncolta előttem a szóló számát, amit alapból is imádok. (Még jó hogy hisz az ő dala.)
Majd RM Love szóló dala következett. Ez a dal is olyan volt számomra mikor megjelent, hogy nem igazán kedveltem. Most se érzem azt mint J-Hope-nál, hogy a koncert kellett ahhoz, hogy megszeressem. De mégis előbb meghallgatom most, mint pár héttel ezelőtt. RM pedig hozta tánc ügyileg a formáját is. Hihetetlenül cuki volt.

A dal végén mindegyik srác feljött a színpadra és a DNA-vel folytatták.
Itt lehetett a legjobban érzékelni azt, hogy kicsi nekik a színpad eleje. Főleg azután, hogy néztem egy felvételt oldalról az ülős szektorból. Látszott, hogy nem úgy tudtak mozogni ahogy a koreóban kellett. De így is hozták azt amit kellett. Tökéletesen mozogtak, a hangok rendben voltak. Bár engem az se zavart volna, ha valakinek a hangja elcsúszik. 

A DNA után 5 szám volt amit kicsit összemixeltek a srácok. Dope, Go Go, Blood Sweat & Tears, Boy in Luv, Fire. Mindegyik dalt nagyon szeretem. 
Örültem ennek az ötös egyvelegnek. A színpad legelején voltak végig, ott ugráltak, táncoltak. 
A Dope legelején van Jiminnek egy része, amit rettentően szeretek, főleg ha élőben adja elő. A hangja csodálatos itt. És igen!!! Hallhattam azt a részt. Nem fogom soha elfelejteni. Imádom!♥
Kicsit azt sajnáltam, hogy nem tudták a BS&T-t együtt táncolni. A kedvenc MV-m és imádom a szexis koncepciójukat hozzá.

Airplane pt.2...aki látta ennek a dalnak a koreóját az elmondhatja, hogy ezt élőben látni kell. Sajnos JK sérülése miatt hiányos volt a koreó, de a fiúk mindent megtettek, hogy élvezetes legyen. És az is volt. Imádom ezt a latinos beütésű dalukat. A koreó is roppant ötletes hozzá. És tényleg nem győzőm dicsérni a srácokat de nagyon jók voltak. Még így is, hogy JK nem tudott rendesen részt venni a táncban.

V VCR-je majd a szóló száma a Singularity következett. 
Szeretem V szólóját, bár a Stigma az én véleményem szerint sokkal jobb lett. Ott jobban kihangsúlyozták a magasabb hangját. De akkor is mélyebb hangvételű dalokban ő a király.
Nagyon ötletes a koreó a dalhoz. Imádtam!

A Fake Love-nál volt a legjobban érezhető, hogy milyen sokan is vagyunk. Vannak a dalokban részek ahol a fanok is kiabálják be az adott rész szövegét. És itt mikor a srácok énekelték, hogy Fake Love mi meg vissza, hogy Fake Love.....nagyon szuper volt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése